Az önkormányzat felhívására az ingatlan tulajdonosa, a MARSO Holding Kft. is pályázott, amelynek köszönhetően 2,5 millió Forint utófinanszírozású, vissza nem térítendő támogatást kapott. A pályázati lehetőség legfőbb célja, hogy a hódmezővásárhelyi MARSOPONT területén található helyi védelem alatt álló épület állagmegóvási kötelezettségét továbbra is vállalni tudja a vállalat, amelyet örömmel tesz meg.
„2014-ben történt a Jókai utca 19. szám alatti régi épület első felújítása, ami inkább csak „ráncfelvarrás” volt. Azóta az időjárás miatt megrongálódott a tetőszerkezet, s a talajvíz miatt megdőlt a vályogépület hátsó fala és egy közbeeső falazat is. Ezeket szükségszerű kijavítani. A hátsó falat teljesen elbontották és új alapozásra építették az újat, kijavították a tetőt, továbbá a közbeeső fal talajvíz elleni szigetelését is megoldották. Már csak a külső nyílászárók fedőmázolása van hátra. Olyan állapotban volt az épület, hogy ezt a telet nem mertük megkockáztatni a közel ötmillió forintos felújítása nélkül. Ehhez kaptuk a közel két és félmilliós támogatást a várostól” – mondta Tóth János műszaki vezető.
A pályázat aláírásával egy időben pedig kikerült a helyi védett épület falára az a QR kódot tartalmazó tábla is, amelyen elérhető minden információ a népies stílusú téglaépületről.