Arany oklevél díjat kapott a MARSO
A MARSO ugyan már négy országban van jelen, és idehaza országosan közel 30 szervizponton is megtalálható a MARSO logó, mégsem felejti el, honnan indult, hogy Nyíregyháza a szülővárosa.
A vállalat minden évben sokat tesz a város közösségéért, életéért és továbbra is lokálpatrióta módon támogatja a helyi sportot, kultúrát és egészségügyet vagy akár a civil szervezeteket. A MARSO Kft. immár 12 éve folyamatosan segíti a Mentor Alapítvány munkáját. Márkus József tulajdonos, nyugdíjas külkereskedelmi igazgatónak mindig is szívügye volt a segítségnyújtás, hiszen minden gyermek megérdemli az egyenlő esélyeket. Ez a példaértékű elkötelezettség jelentős mértékben hozzájárul az alapítvány célkitűzéseinek megvalósításához. Lehetővé teszi, hogy évről évre megvalósulhasson a sérült, fogyatékkal élő gyermekek számára létrehozott ingyenes nyári tábor.
A Mentor Alapítvány ezért az önzetlen segítségnyújtásért és a köszönet jeleként adta át a 20 éves jubileuma alkalmából az ARANY OKLEVÉL DÍJAT a MARSO Kft.-nek és Márkus Józsefnek.
A Mentor Alapítvány legfőbb működési területei Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Pest vármegyék és a szociális ellátási tevékenységükön belül céljaik között szerepel a hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése, társadalmi esélyegyenlőség elősegítése, sérült, fogyatékkal élő személyek, csökkent munkaképességű fiatalok segítése is. Az alapítványról bővebben itt lehet olvasni: https://mentoralapitvany.hu/.
Az elmúlt 12 év támogatása azonban nem csupán anyagi segítséget jelent, hanem egy olyan értékközpontú együttműködést is, amely kiemelten fontos a vállalat számára. Ezzel a hosszú távú elköteleződéssel a MARSO nemcsak az alapítvány működését segíti, hanem példát mutat a társadalmi felelősségvállalás és a közösségépítés terén.